Minden év júliusának utolsó pénteke a nemzetközi Sysadmin Day, azaz a Rendszergazdák Napja. Ez 2024-ben július 26-ára esik. Szóljon ez a 24 óra a rendszergazdákról!
A 2024-es Sysadmin Day különlegesebb lesz az eddigieknél, mert idén épp a 25. alkalommal ünnepeljük a rendszergazdákat. A 2000-ben indult kezdeményezés által egyre több cégnél sikerül elérni, hogy ezen a napon kicsit több figyelem irányuljon a sokszor szinte láthatatlan munkatársak felé.
Tudom, hogy néhány cég próbálja meglovagolni ezt az eseményt, és kisebb-nagyobb PR rendezvényt kanyarítanak köré. Őszinte leszek, én ennek nem sok értelmét látom. Legjobb, ha gyorsan elfelejtjük a szponzorok által gyakorlatilag termékbemutatóvá silányított Sysadmin Day partikat. Ne csúfoljuk meg ilyesmivel az egyetlen nemzetközileg elismert napot, amelynek a rendszergazdákról kell szólnia!
Egy vállveregetés néha jobb, mint az ajándék
Az elismerésnek nem az anyagiakról kell szólnia. Az anyagiakról a béralkuk és fizetésnapok szólnak. Sokkal fontosabb ennél, hogy a cégek zavartalan működését és szolgáltatását a vállukon tartó kollégák munkáját is elismerjük. Erre nem is érdemes több szót vesztegetnem, hiszen egy jó vezető nélkülem is tisztában van a visszajelzések fontosságával.
A dátum fontosságát emelném ki. Ha a rendszergazdátok vállát az adott napon nem veregetitek meg, akkor igen kellemetlen lesz a közösségi média hasábjain látnia, hogy a hasonló pozícióban lévő ismerőseit pajzsokra emelve hordják körbe más cégeknél. Hétfőn már hiába pótoljátok a vállveregetést, addigra bizony 3 nap csúszásban lesztek.
A bejegyzés megjelenésétől számítva még egy teljes hét van felkészülni. Július utolsó péntekén fordítsatok figyelmet azok felé, akiknek a munkája elengedhetetlenül fontos a cégek működéséhez, ám mégis szinte láthatatlan! Lepjétek meg valami apró figyelmességgel ezen a napon rendszergazda kollégáitokat!
További információ: